2016.03.21 23:00 Átmenteni a tavalyi lendületet

„Győztes csapaton ne változtass…” – tartja a mondás. Herczig Norbert és Bacigál Igor esetében erre nincs is szükség, hiszen a bajnoki címvédő egység nagyszerű teljesítménnyel nyerte meg a 2015-ös bajnokságot. Az esztendő második felében már beleülhettek az R5-ös Skoda Fabiaba, így az új szezonnak már néhány közös versennyel a hátuk mögött vághatnak neki.

Lemásolnátok a tavalyi egri szereplést?

Nagyon szeretnénk, egy jó rajt mindig lendület ad a folytatásra nézve – mondta Herczig Norbert. – 2015-ben szinte hibátlan hétvégénk volt Egerben, de egyébként sem panaszkodhatok, hiszen pályafutásom során mindig célba értem ezen a versenyen. A sikert természetesen nem adják ingyen: információink szerint kilenc-tíz R5-ös technika szerepel majd a magyar bajnokságban, ami előrevetíti az óriási küzdelmet.

A csapaton belül történt bármilyen változás a tavalyihoz képest?

Nem. Minden változatlan maradt. Nem volt kérdés, hogy továbbra is Igor navigáljon nekem, hiszen most már évek óta összeszokott párost alkotunk. A technikai háttér szempontjából a Baumschlager Rally Racing szerepe is megkérdőjelezhetetlen, továbbra is tart a kölcsönös bizalom, amit reményeink szerint újabb sikerekkel tudunk megkoronázni. Örömteli ugyanakkor, hogy új partner állt mellénk, a meglévő támogatóinkkal karöltve így stabilan végig tudjuk versenyezni az ORB 2016-os esztendejét.

Tavaly magasra került a léc?

Azt szokták mondani, hogy egy bajnoki címet megvédeni mindig nehezebb, mint megszerezni. Most én is erre számítok, hiszen a versenytársak is folyamatosan lépnek előre, akár 8-10 esélyes is lehet idén egy-egy futam. Ettől lesz szép ez az egész. Ebből ugyanis a versenyzők és a nézők egyaránt profitálnak. Bízom benne, hogy a sportág fejlődő íve tovább tart, és rövidesen elérjük azt a szintet, ami tíz-tizenöt évvel ezelőtt jellemezte a bajnokságot. Rajtunk nem fog múlni, ez biztos.

Az R5-össel már sikerült barátságot kötni?

Nehéz szívvel váltunk meg az S2000-től, de mindenképpen előre akartunk lépni. Természetesen jó döntés volt, hiszen aki fejlődni szeretne, annak követni kell az új irányt. Azt gondolom, hogy az élpilóták is átléptek már a kezdeti buktatókon, így a legtöbbjük kiautózza majd mindazt, ami ezekben a technikákban rejlik. Kilométer, kilométer, kilométer. Csak így lehet megtanulni jól, gyorsan és lendületesen vezetni ezeket az autókat, ebből a szempontból most már senki nem számít újszülöttnek az hazai mezőnyben. Úgyhogy óriási csaták, óriási meccsek lesznek idén az aszfaltos és a murvás pályákon is. 

Médiapartnerünk

Egerben vagy online

Támogatók