2016.03.20 22:50 Autót nem, navigátort viszont váltott

Ismét az Opel Adam R2 volánja mögött rója majd a kilométereket az idei szezonban Hoffer Zsolt. A pilótának azonban már nem Szabó Bence diktálja az itinert, az új társ kilétét azonban nem akarja idő előtt felfedni. Az autót új szerviz csapat fogja üzemeltetni, ami a jó eredmény elérésének egyik kulcsa lehet.

Tavaly nem sikerült megnyerni a kategóriát, a második hely csalódás volt számotokra?

Csalódásnak nem nevezném a tavaly elért eredményünket. Nagyon sajnáltam, hogy az autó motorja felrobbant a Mecsek Rallyn. Testileg-lelkileg feltöltődtünk, úgy vágunk neki az Eger Rallynak, hogy azt várjuk, legalább úgy sikerül majd, mint tavaly.

Hogyan telnek a verseny előtti napok számotokra? A tavalyi eredménnyel teljes mértékben kiegyeznél?

Azt gondolom, hogy igen. Úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb lesz a tavalyi eredményünket megismételnünk, mert úgy hallottam, hogy sokkal többen leszünk idén, bár neveket és konkrét típusokat még nem tudok, de úgy hallottam, hogy elég erős lesz mind az R2-es mind a kétkerék meghajtású mezőny. Nagyon örülnénk, ha sikerülne egy jó eredményt elérni.

Az Opel Adam R2-vel sikerült teljesen összebarátkozni? Marad 2016-ra is?

Marad az autó. Annyi a különbség, hogy most már magyar csapat fogja üzemeltetni. Ennek köszönhetően talán kicsit könnyebben, simulékonyabban fogunk tudni együtt dolgozni a szerviz csapattal.

A navigátorod személye sem változik? Marad a tavaly megszokott páros az autóban?

Itt is van változás, egy másik fiatalember fog mellettem ülni.

Elárulható, hogy kiről van szó, vagy ez majd Egerben kiderül és addig próbálod titokban tartani?

Hosszas tárgyalás végén járunk, így ha nem baj, akkor még nem lőném le ezt a poént. Annyit elárulok, hogy egy nagyon jó és tapasztalt navigátorral fogok ebben az évben versenyezni. Legalábbis bízom benne, hogy olyan teljesítményt nyújtok majd Egerben, hogy utána is beül mellém.

Tavaly nagyon jó mentél aszfalton. Murván kell fejlődni idén?

Nem nagyon volt szerencsénk murván tavaly. Szombathelyen nem rajtoltam, Veszprémben egy defekt megnehezítette azt, hogy jó eredményt érjünk el, majd kitört a futóművünk. Tehát igazából meg sem tudtam mutatni, hogy igazából mit tudok, vagy mit nem tudok murván. 

Médiapartnerünk

Egerben vagy online

Támogatók