2016.03.21 22:51 Egy helyet előrébb lépnének

Nagy küzdelemre számít az idei szezonban ifj. Tóth János. A 7-szeres magyar bajnok pilóta szerint a gumiválasztás a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap majd egy-egy hétvégén, a jó eredmény eléréséhez minden kanyarban a maximumot kell nyújtaniuk a párosoknak. Célja, hogy idén még tovább gyorsuljon. Ebben Szőke Tamás és a Peugeot 208-as lesz a segítségére. 

Tavaly átfogó felkészülési programot csináltál végig, sportpszichológus bevonásával. Idén is ilyen formában hangolódsz a bajnokságra?

Nem. Az csak a hosszabb, három éves kihagyás miatti kötelező kontroll vizsgálatok miatt alakult úgy. Idén azért ez már jóval egyszerűbb. Az év eleji nagy tesztek minden adata azt lehet mondani, hogy jó volt, így fölösleges ezt most újra megcsinálni. Most csak fizikális tréningeket végeztem a felkészülés időszakában.

2015-ben jól zártad az évadot. Lehet ott folytatni, ahol abbahagytad, vagyis futamgyőzelemmel?

Sok minden előfordulhat, de hogy mi a realitás, azt csak akkor tudjuk meg, ha már jó pár kilométert megtettünk az Eger Rallyn. Remélem azonban, hogy a tavalyi év tapasztalatait fel tudjuk használni idén. Talán egy picivel könnyebb dolgunk lesz abból a szempontból, hogy látjuk tavaly milyen hibákat követtünk el, mit kellett volna másképp csinálni, mitől lehetünk még egy kicsit gyorsabbak.

A tavaly elért abszolút 3. helyet elfogadnád előre?

Minimum egy helyet szeretnénk előrébb lépni. Célunk, hogy gyorsabbak legyünk mint tavaly. Nagyon nehéz futamok várnak ránk idén, egy kiegyenlített mezőnnyel. A közel egyforma autók miatt pici különbségek lehetnek a versenyeken. A gumiválasztás nagyban befolyásolhatja majd az elért eredményeket. Nagyon koncentráltan meg kell majd küzdeni minden egyes kanyarért.

Marad a Peugeot és marad Szőke Tamás?

Igen és igen. Ebben a szezonban is Szőke Tamás lesz a navigátorom, illetve a Peugeot 208 T16 R5 versenyautóval fogunk rajthoz állni, amit ugyanúgy a tavalyi csapat készít fel a futamra.

Egerről milyen emlékeid vannak? Jó helyszín egy szezonnyitó versenyhez?

A legideálisabb helyszín, hiszen itt meg lehet csinálni azt a pici show-t, ami hangulatossá teszi a szezonnyitót. Ezt pedig a Lakatos Robi nagyon ügyesen ki is tudja használni. Nyilván azért mert a város mellé áll, amit ezúton is nagyon köszönünk mi is. 

Médiapartnerünk

Egerben vagy online

Támogatók