2016.03.23 21:26 Semmiképp nem adják alább

Jánosa Ákos és Brunekker Árpi egy új autóval és a tavaly megszerzett A/6-os bajnoki címükhöz méltó eredmény vágyával a tarsolyában érkezik majd az Eger Rallye-ra, ahol még az új gumikkal is meg kell majd ismerkedniük. Ákos szívéhez ugyan közelebb állnak a kevésbé gyors, több kanyarral tarkított, felhordásos gyorsaságik, mint az egri versenypályák, de tudja jól, hogy ezeken is lehet élvezetesen autózni, ezért kedveli a szakaszokat. Csak egy kis bátorság kell hozzájuk. Ő pedig azt mondja, hogy abból nem lesz hiány náluk április első hétvégéjén. Jánosa Ákost kérdeztük.  

Mivel telt a téli holtszezonotok, tudtatok e versenyezni?

A Szilveszter Rallye-n álltunk rajthoz, ahol egy nagyon jó hangulatú versennyel zártuk az évet és szereztünk egy kategória negyedik helyet a mogyoródi pályákon. Ez, ha úgy vesszük alapvetően nem jó helyezés nekünk, de ha azt nézzük, hogy több mint hatvanan értek célba a kategóriánkban, akkor azért némi bizakodásra ad okot. Pláne egy új autóval.

Amivel az idei éveteket is tervezitek. Milyen autó ez, beszélj nekünk róla, hogy milyenek voltak vele az első tapasztalataid?

A téli Szilveszter Rallye körülményei messze nem azonosak egy tavaszi időjárási körülmények között zajló versenyével, mások a feltételek, nem tudsz maximálisan kiautózni mindent a kocsidból, lényegesen kisebb a kanyarsebesség is ilyenkor. A ring külső egy egész jó gyorsasági volt, de a ring belsőn, úgy hogy nem mehettünk rá a Hungaroringre, inkább egy szlalom pályán éreztük magunkat. Ha az Eger Rallye-hoz viszonyítanám, akkor inkább nem is viszonyítanám, mert ég és föld a kettő közt a különbség. Mondjuk azt, hogy ismerkedésnek jó volt az év végi erőpróba, nem lesz teljesen szokatlan az autó Egerben.  A 2015-ben használt Citroen C2R2-nket egy C2R2 Max-ra cseréltük, amit idén is a Bakó Rallye Team hathatós segítségével fogunk hajtani. Ez az autó ugye a C2R2 tovább fejlesztett változata, mindenből egy picivel többet tud, mint az elődje és ezzel lesz a Max összességében egy nagyon jó autó. Több a nyomatéka, a háromutas gátlókkal és a jobb futóművével valamivel megbocsájtóbb, rosszabb minőségű úton jobban bele lehet engedni egy-egy kanyarba, még jobb indulatú kis autó, mint a korábbi változat. Örülünk neki, előrelépés számunkra, azonban tudom, hogy már az idei évben több új, vagy a miénktől jóval frissebb fejlesztésű R2-es versenyautó is lesz a mezőnyben, amelyekkel, egy kicsivel több bátorsággal egy bizonyos pontig sikerrel veheti fel az ember a kesztyűt. De ha átlépünk a határon, annak csúnya vége lehet. Ezért - hogy egy kicsit még előrébb tekintsünk- 2017-re egy fiatalabb R2-es versenyautó gondolatával is eljátszottunk. A franciáknál egyetlen ütőképes ilyen technika van mostanság, a Peugeot 208-as. Tárgyalunk róla, hogy esetleg ki tudjunk próbálni egyet majd valamikor, de ez még a jövő zenéje.

A jelené viszont az Eger Rallye. Ismered e az Eger Rallye pályáit, amik az idei versenyen várnak rátok?

Igen. 2013-ban már versenyeztem rajtuk, akkor még BMW-vel. Bár én jobban szeretem az olyan speciálisokat, ahol szinte kanyarból kanyarba kell tenni a versenyautót, kicsit felhordásos, de ennek ellenére tetszenek az egri pályák. Elég nagy tempóval lehet autózni ezeken a gyorsaságikon. Pont ez adja meg az egri szakaszoknak a savát-borsát. Itt is tudni kell jól menni. Lehetőleg bátran. Az elengedhetetlen a jó egri szerepléshez.

Milyen emlékeid vannak azokról az Eger Rallye-król, amelyeken már rajthoz álltál?

A mostani lesz a harmadik egri versenyem. A 2013-as BMW-s bemutatkozásunk alkalmával jó volt minden, de nem mondanám, hogy túl szép eredményeket sikerült felmutatnunk a célban. A tavalyi citroenes versenyünkön már sokkal jobban alakultak a dolgaink, abszolútban éppen csak kicsúsztunk az első tíz közül, de a kategóriánkban rögtön a második helyet csíptük el, ami egy nagyon jó lökést adott az egész évünknek.

Milyen tervekkel álltok oda ezúttal a rajthoz? 

Először is nagyon fontos megemlítenem, hogy az új gumiszabályok miatt mi is kénytelenek voltunk gumit váltani. Emiatt biztos, hogy Egerben még többekkel szemben - akik már korábban a mostani szabályoknak megfelelő gumikkal versenyeztek- hátrányban leszünk. Az eddigi általunk preferált gumikat már megszoktam, megismertem, megszerettem, az újakkal pedig most kell még megbarátkoznom. Remélem ez hamar, néhány gyorsasági alatt, vagy legrosszabb esetben az Eger Rallye céljáig sikerül. Nem lennék boldog, ha még Miskolcon is ezzel kéne foglalkoznunk. Bajnokként azt gondolom, hogy más tervünk nem lehet, mint a címünkhöz méltóan legalább a kategóriánkban sikeresen szerepelni és minimum a dobogóra felállni. Az abszolút már egy kicsit fogósabb kérdés, hiszen az évadnyitó versenyre általában mindig jóval többen jönnek el, mint az év többi versenyére. Itt lesznek sokan a helybéli ügyes srácok közül is, akikkel mondjuk egy Bükfürdő Rallye-n, vagy egy Baranya Kupán nem szoktunk találkozni, de a hazai pályáikon alaposan megkavarhatják a lapokat, felboríthatják az erősorrendet. Ettől függetlenül az első tízbe szeretnénk beférni a terveink szerint. Miután tavaly megszoktam, hogy a mezőny elejében megyünk, úgy kell most fejben összeraknom ezt a versenyt, hogy jó ugyan az élmezőnyben autózni, de a nagyobb indulói létszám miatt nem biztos, hogy így az évad elején kockáztatni kéne ezért az érzésért. Az abszolútban egy-két plusz pont nem ér annyit, mint a biztonságos célba érkezés. Ez persze kizárólag az abszolútra érvényes. Az A/6-ba küzdeni fogunk! 2015-höz képest most annyival nehezebb nekünk, hogy némi nyomás van a vállunkon, hiszen elég szép sikert értünk el az elmúlt évben, és ugye, ha az ember elér egy eredményt, akkor annál nem szívesen adja alább.

A gépkönyvetek már megvan, a csapat változatlan, de mi újság a navigátoroddal? Árpi mindenképpen marad, de azt is elárultad, már hogy a 2015-ben elért veszprémi abszolút győzelmetek után a tesóddal, Rubóczky Attilával is össze fogtok ülni idén újra.

Így van, a csapatunk sikeresen teljesítette az év első akadályát, minden autó gépkönyvet kapott Debrecenben. Brunekker Árpi az első számú navigátorom, viszont Miskolcon az már biztos, hogy Attilával fogunk újra együtt versenyezni, hiszen a murván rengeteg hasznos információt tudott átadni nekem a több évtized alatt összegyűlt tapasztalatából. Most az aszfalton a sor, biztos vagyok benne, hogy itt is sok olyan dolgot tanulhatok majd tőle, amit később Árpival is sikerrel alkalmazhatunk. Egyelőre ennyi. Most úgy van, hogy az év többi versenyét Árpival teljesítjük majd, bár lehet, hogy az év vége felé lesz még egy helycserés támadás, de ez még nagyon képlékeny, nem tudok még mit mondani róla.

Tesztelni tudtok e még a verseny előtt?

Én szerettem volna, a gumik miatt is jó lenne, de nem biztos, hogy egy várva várt alkatrész, időben megérkezik a váltóhoz. Ha szerencsénk van és időben ki tudjuk cserélni, akkor megpróbálunk valami főpróbát összehozni, de ha nem, akkor élesben, tesztelve, de mégis hatalmas elánnal fogunk a gázba taposni az év első gyorsasági szakaszán. Pont, úgy, mint ahogy egy kategória bajnokhoz méltó. 

Salánki Gábor

Médiapartnerünk

Egerben vagy online

Támogatók